CSR

Fontosnak tartjuk, hogy lehetőségeinkhez mérten támogassuk azokat a non-profit szervezeteket, akik tesznek a jövőnkért és a környezet megőrzéséért. Úgy gondoljuk, hogy ma már minden cégnek ki kell vennie a részét a környezetvédelemben, hogy egy jobb és élhetőbb jövőt teremthessünk együtt.

rocketingCSR

Számunkra fontos a környezetvédelem

Magánéletünkben is sokat teszünk a környezetvédelemért, de úgy gondoljuk, hogy nem csak a magánszemélyeknek, hanem a cégeknek is felelősséget kell vállalnia a klímaválság megállításáért. Sőt, nekik még jobban!

Ezért többször önkénteskedünk szemétszedésen, az összes üzleti folyamatunkat teljesen papírmentesen végezzük, Ecosia keresőt is használunk, szelektíven gyűjtjük a hulladékot és bevételünk egy részével olyan non-profit szervezeteket támogatunk, akik valóban tesznek is a változásért.

1 ügyfél = 1 fa

Más cégek faültetési kampányain felbátorodva mi is úgy döntöttünk 2019-ben, hogy minden egyes év végén annyi fát ültetünk el a hazai My Forest Közösségi Erdő mozgalom segítségével, ahány ügyfelünk volt az adott évben. Ráadásul nem csak az új ügyfelek számítanak, hanem azok is, akik már évek óta folyamatosan minket választanak.

Nálunk ez már hagyománnyá vált, válaszd a közösségi faültetést Te is!

csr rocketing

Kizárólag olyan cégekkel dolgozunk együtt, akik missziójában mi is hiszünk

Bár a marketing nem éppen az az iparág, amiben a minimalista életvitelt propagálhatjuk – hiszen a marketing lényege, hogy ügyfeleink termékének piacot teremtsünk és eladjuk azokat -, mégis tudunk jó pár dolgot tenni azért, hogy felelős ügynökséggé váljunk.

Ezek közé a lépések közé tartozik az, hogy kizárólag olyan cégekkel dolgozunk együtt, akik ötletében, termékében és missziójában mi is hiszünk, így nem árasztjuk el a Földet haszontalan és fölösleges árucikkekkel.

Non-profit szervezetek,
akiket támogatunk

További ötleteink vállalatok számára

CSR zerowaste rocketing

Tudjuk, hogy ezek a lépések extra költségeket, rengeteg tervezést szervezést és extra munkaidőt igényelnek, de muszáj megértenünk, hogy már nem áll rendelkezésünkre az ignorancia opciója.

Mi is még nagyon messze állunk attól, hogy listánkon az összes környezetvédelmi lépést kipipálhassuk, de azon dolgozunk, hogy bevételünk egy részét visszaforgatva környezetbarátabbá tehessük a munkakörnyezetünket.

Hiszünk abban, hogy minden apró tett számít, így ne hezitálj Te sem, hogy zöldebbé tedd saját vállalatodat!

Köszönjük,
hogy Te is teszel
a jövőnkért!