3 kulcsfontosságú tanulság, amit 2020 tanított nekünk

marketing 2020

Tartalomjegyzék

2020 egy nehéz év volt.

Mindenki, aki azt mondja, hogy egy évvel ezelőtt pontosan tudta, hogy mi fog történni ebben az évben, és neki nem kellett kikukáznia a 2020-ra összeállított üzleti stratégiáját, az hazudik. 🙂

Előre nem látható nehézségek gördültek a vállalkozók és marketingesek elé, amik többeket sajnálatos módon a földbe döngöltek (turisztika), de sokakat az egekbe repítettek(e-kereskedelem).

Vannak, akik tanultak belőle, innováltak, és adaptálódtak, de rengetegen nem voltak olyan helyzetben, hogy azonnal reagáljanak a körülöttük zajló változásokra.

Mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ügyfeleink nagy részét nem érintette a válság, sőt, sokaknak még új, kiaknázatlan lehetőségeket is adott. Persze mi sem maradtunk érintetlenül, hiszen több projektünk elhalasztódott jövő évre, vagy teljesen irrelevánssá vált.

Na de elég is ennyi arról, hogy mi történt a Rocketinggel, hiszen az idei évértékelő cikk nem rólunk fog szólni, hanem arról, hogy mit tanított számunkra a 2020-as év. Ahelyett, hogy a szőnyeg alá söpörnénk az idén történteket, és még évek múlva is negatívan gondolnánk rá, használjuk inkább fel a tanulságait katalizátorként, hogy egy jobb, erősebb, és válság-álló gépezetet építhessünk jövőre.

Mit mutatott meg nekünk 2020?

Rocketing marketing 2020

1. Marketingre igenis szüksége van minden cégnek

A koronavírus járvány, a vele járó korlátozások, üzleti nehézségek és piaci változások egyértelműsítették sokak számára, hogy a marketing nem hókusz-pókusz, hanem egy esszenciális pillére minden cégnek.

Azok a vállalatok, akik nem ismerték a célközönségüket, a piacukat, azt, hogy milyen problémával rendelkeznek a vásárlók, és hogy mi jár a fejükben nap, mint nap, bőszen vakargathatták a fejüket idén.

Azok a cégek, akik tipikusan nem rendelkeznek semmilyen marketing tervvel, buyer persona elemzéssel, vagy teszem azt kiszámítható marketing csatornákkal, valószínűleg komoly gondba kerültek, miután meghallották a korlátozások hírét, vagy meglátták a bedőlt eladási számokat a hó végén.

Nehéz helyzetbe kerülhettek, mert nem tudták, hogy mi a kiút ebből az állapotból, és nem voltak számukra elérhetőek olyan tudásanyagok, amikhez bátran fordulhattak volna útmutatásként.

Ha nem ismerjük a célközönségünket, nem leszünk képesek alkalmazkodni sem a szükségleteikhez. Ha csak hasra ütés alapján alkotjuk meg az üzleti és marketing döntéseinket, és nem azt tartjuk szem előtt, hogy “Mire van szüksége a vásárlónak?”, “Hogyan tudok neki én most segíteni?”, “Hogyan változott a célközönségem élete, amihez alkalmazkodni tudok?”, akkor könnyen mellé foghatunk, és belekerülhetünk a negatív üzleti spirálba.

2020 megmutatta, hogy a legkisebb cégeknek és vállalkozásoknak is szüksége van a részletes piacismeretre, a vásárlók ismeretére, és arra, hogy az ő igényeik és életük alapján alakítsák döntéseiket.

Sokan mondják ilyenkor azt, hogy “örülök, ha a cégemet fenn tudom tartani ebben a helyzetben, nemhogy még azon gondolkozzak, hogy másokon hogy tudok segíteni…”

Igen, fontos a profit, a pénz, hiszen mással nem lehet fenntartani és fejleszteni sem magunkat, sem a céget, viszont az nem mindegy, hogy ráerőszakoljuk-e fix szolgáltatásainkat/termékeinket egy dinamikusan változó piacra, vagy a piaccal együtt változunk mi magunk is, így folyamatosan ügyfeleinkhez és vásárlóinkhoz alakítjuk kínálatunkat/megoldásainkat.

Erre nyújt megoldást, többek között, a marketing…

2. Marketing megoldásainkat a piac igényeihez kell igazítanunk

A kettes pont olvasása után biztosan sokan gondolják, hogy “jajj persze, ezt már ezer éve tudom, nem mondtál újat…”. Igen-igen, de csinálod is???

Hajlamosak vagyunk akkor is a már jól megszokott megoldásokhoz ragaszkodni, amikor minden lángol körülöttünk. Így például sokan mindig ugyanazt a Facebook hirdetést futtatják, amit tavaly, vagy ugyanazt a stratégiát használják az Instagram kommunikációjukban, ahelyett, hogy kilépnének a komfort zónájukból, és új megoldásokat próbálnánk ki.

Persze nem mindegy, hogy milyen megoldásokról beszélünk.

Hiába kezdesz el TikTok-ot használni, ha a célközönséged nem használja azt. Azon a platformon kell jelen lenned, amit ők is használnak, viszont az új lehetőségek elutasítása helyett inkább magunkévá kell tennünk azok előnyeit.

A célközönséged nem statikus, hanem dinamikus. Hatnak rájuk a különböző politikai, gazdasági, társadalmi, és technológiai változások. Így könnyen lehet, hogy az a lead magnet ebook, amit két éve írtál, még nem volt releváns célközönséged számára (mert akkor még inkább saját kútfőből próbáltad kitalálni, hogy mi kell nekik, anélkül, hogy meghallgattad volna őket), de ma már az!

Lehet, hogy eddig még sosem próbáltad ki az e-mail marketinget, azért mert 1-2 cikkben olvastad, hogy nem működik. Vagy sosem próbáltad még ki az Instagram IGTV funkcióját, mert az neked annyira “idegen”. De mi lenne, ha mások irreleváns véleménye, vagy a saját komfort zónád hívogató kényelme helyett inkább letesztelnéd ezeket, és hagynád, hogy a célközönséged mondja meg neked, hogy szeretik-e vagy sem?

A marketing nem fix vagy univerzális, így az sem, hogy kinek, mikor, mi működik.

3. A marketingeseknek folyamatosan tanulnia kell

Az előző tanulság miatt elkerülhetetlen, hogy a marketingesek folyamatosan fejlesszék magukat. A szakma nehézsége pontosan a szakma szépsége is. Itt nincsen “egy méret mindenkinek” (one size fits all) megoldás.

Mi határozza meg, hogy céged számára melyik marketing megoldás fog működni?

  • a terméked
  • az iparágad
  • a konkurenciák
  • a célközönséged
  • különböző marketing megoldások tesztelése

Marketinges legyen a talpán, aki azt állítja, hogy XY megoldás GARANTÁLTAN működni fog számodra. Igen, lehet, hogy a Facebook hirdetés az esetek 80%-ában működik, de ott se mindegy, hogy milyen hirdetésről beszélünk. Videós hirdetés, messenger hirdetés, dinamikus remarketing etc?

Bár mindegyiknél lehet következtetni a kimenetelre előző tapasztalatok és iparági statisztikák alapján, az eredményt sosem lehet kőbe vésni.

Ezen okok miatt egy marketingesnek folyamatosan bővíteni kell a szertárát új trendekkel, praktikákkal, de ezek mellett ugyanúgy tisztában kell lennie az örökzöld megoldásokkal, és azokkal a kötelező elemekkel, amik nélkül csak pénzégetés lenne a kampányok eredménye.

2020 bennünk ezeket a tényeket erősítette meg, miközben még jobban kihangsúlyozta a szakmánk fontosságát az ügyfelek szemében is.

Te mit tanultál 2020-ban, ami egész professzionális karrieredben végig fog Téged kísérni?

Nézd meg a többi cikkünket is: