legfontosabb marketing kifejezések

A legfontosabb marketing kifejezések, amiket jó, ha ismersz

Cégvezetőként vagy vállalkozóként biztosan sokszor találkozol olyan marketing kifejezésekkel, akár írásban akár szóban, amiknek nem ismered a pontos jelentését. Fontos, hogy amikor marketing szakembereddel beszélsz, akkor ő is olyan szavakat és magyarázatot használjon, melyet Te is értesz, hogy ne legyenek köztetek félreértések. Persze a megszokás nagy úr, ezért esetleg a párbeszéd során hallhatod a konverzió, funnel, SEO, backlink, vagy inbound marketing szavakat, amik elsőnek kínainak tűnhetnek. A cikk célja, hogy jobban képbe kerülj ezekkel a kifejezésekkel, és kicsit otthonosabban érezd magad, ha marketing szakemberrel vagy csapattal tárgyalsz.

Gyakran használt marketing kifejezések

  • Tartalommarketing: A tartalommarketing (angolul content marketing) a marketing fogásoknak az a fajtája, ahol szöveges illetve vizuális tartalmakat juttatunk el a célközönségnek. Ide tartozik az olvasók pontos meghatározása, igényeik felmérése, különböző írott-, hang-, és videós anyagok elkészítése, és azok pontos eljuttatása az érdeklődők számára. Gondolhatsz itt például a közösségi média oldalakra való posztolásra, a hírlevélre, vlogokra, vagy akár webinárokra is.
  • Lead: A marketingesek egyik leggyakrabban használt kifejezése. Magyarul talán érdeklődőnek mondhatnánk. Minden olyan személy vagy cég lead-nek számít, aki valamiféle érdeklődést mutat terméked/szolgáltatásod iránt. ilyen lehet például egy hírlevélre való feliratkozás, egy ingyenes anyag letöltése, egy webinár megnézése, vagy egy ingyenes eseményeden való részvétel.
  • Marketing csatorna: Azok a források, vagy médiumok amiket a céged használ potenciális érdeklődők elérésére, és vásárlók szerzésére. Ilyen például egy hirdetés, hírlevél, PR cikkek, keresőoptimalizálás stb.
  • Inbound marketing: Inbound marketingnek nevezzük azoknak a csatornáknak az összességét (lásd fentebb), melyeket egy meghatározott cél elérésére használunk. Végülis az inbound marketing lényege, hogy ne csak egy forrásból szerezz új vevőket, hanem több megoldást használj, amivel folyamatosan táplálhatod céged vevő bázisát. Az inbound marketing magában foglal minden olyan folyamatot, amit ügyfélszerzésre használsz.

tartalommarketing Rocketing

  • Organikus: A marketing egyik alap fogalma. Azt jelenti, hogy valami nem fizetett, hanem úgymond ingyen, hirdetések nélkül valósítható meg. Gyakran használjuk például az organikus forgalom/weboldal forgalom szókapcsolatot, ami az érdeklődőknek azt a hányadát mutatja, aki nem fizetős csatornákból érkezett. Ilyen például a SEO (lásd alább).
  • Funnel: A funnel szó magyarul tölcsért jelent. Amikor erről van szó, akkor a marketing és értékesítési tölcsérről beszélünk. Ez egy olyan folyamat, ami az érdeklődők online útvonalát és cselekvéseit támogatja addig, amíg vásárlóvá nem válik. Ha magad elé képzelsz egy tölcsért, akkor annak a teteje ugye nagyobb, az alja pedig szűk. Így például a tetejébe (például a weboldaladra) érkeznek a lead-ek (vagyis az érdeklődők) akik rákattintottak a hirdetésedre. De sajnos ezekből a weboldal látogatókból nem lesz mind vásárló, ezért ahogy a vásárlás megtétele felé haladunk, egyre kevesebb emberrel lesz dolgunk, ahogy a tölcsér is szűkül. Még további embereket veszíthetsz el a termékoldalaidon – ha webshopod van például -, a checkout során, majd végül megkapod azoknak a számát, akik valóban fizettek is a termékedért. Ők lesznek a tölcsér legalján. A funnel felépítése azért fontos, mert minden egyes vásárlói lépésnél más és más tartalomra van szüksége az érdeklődőnek, hogy a következő fázisba lépjen, ezért minden lépcsőfoknál más taktikát kell alkalmazni.
  • Konverzió: Ez az a szó, amit biztosan számtalanszor hallottál már. A konverzió szám azt mutatja, hogy egy marketing elem mekkora mértékben/százalékban érte el annak a célját. Például ha az egyik hirdetésednek az a célja, hogy növeld egyik cikked olvasottságát, és 10.000 hirdetési megjelenésből 500-an kattintottak rá, akkor annak a hirdetésnek 5%-os a konverziója. De ha egy olyan célt határozol meg, hogy a cikkedet legalább 1 percig olvassák, akkor ez az 5% még tovább fog csökkenni, hiszen az 500 emberből nem mindenki fogja eddig olvasni az írásodat. A konverziót mindig a pontosan meghatározott cél tekintetében kell kiszámolni.
  • Keresőoptimalizálás/SEO:  A SEO egy nagyon jó példa az organikus weboldal megtekintések megszerzésére. A keresőoptimalizálás (angolul Search Engine Optimization) egy olyan folyamat, mellyel a megfelelő kulcsszavak szövegbe elhelyezésével, a weboldal felépítésének javításával, linkek szerzésével a Google kereső oldalakon (SERP) jobb helyezést érhetsz el. Miért fontos ez? Mindenki aki Google-ben keres, az első 1-2 oldal oldalait böngészi csak, ezért minél jobb a rangsorolásod, annál több weboldal látogatót szerezhetsz fizetett hirdetések nélkül. Ez a megoldás sokkal hosszabb ideig tart, mint a hirdetés, több hónap mire a munka gyümölcsét láthatod.

SEO Rocketing

  • Lemorzsolódás: Lemorzsolódásnak nevezzük a forgalomnak azt a százalékát, aki egy meghatározott lépésen nem halad túl. Például ha valaki terméket tesz a kosárba webáruházadban, de valami oknál fogva nem vásárolta meg, akkor ő a checkout folyamat során lemorzsolódott. Ha visszatérünk a funnel, tölcséres példához, akkor mindenki, aki a funnel elején bekerül a folyamatba, de nem vásárol, vagy nem éri el a végső célt, az egy adott lépcsőfoknál lemorzsolódott, kiesett a folyamatból.
  • Optimalizálás: Minden egyes marketing kampány kulcsa az optimalizálás. A marketing nem csak arról szól, hogy elkészítünk egy hirdetést, vagy egy landing oldalt (lásd lentebb) és majd teljesít ahogy teljesít, hanem folyamatos analitika-nézegetéssel kielemezzük, hogy a teljesítménye mennyire megfelelő, vagy mennyire nem. Kiderítjük, hogy hol magas a lemorzsolódás (ezt már ismered), mi ennek az oka, és min lehetne javítani. Ezeket a javításokat nevezzük optimalizálásnak.
  • SERP: Teljes neve: Search Engine Results Page, vagyis magyarul oldal találati lista. Ez a a weboldalak listája a Google-ben, vagy más kereső motorban, mint például a Bing vagy a Yahoo, amit látsz miután rákerestél egy kifejezésre.
  • Backlink: A backlink leginkább a keresőoptimalizálásnál használatos szócska. Azokat a linkeket nevezzük így angolul, melyek egy másik weboldalról a Te weboldaladra vezetnek vissza. Ezeknek a mennyisége és a minősége azért fontos, mert a Google algoritmusa ezek alapján is dönti el, hogy milyen helyezéssel fogja megjeleníteni weboldaladat 1-1 keresési kifejezésre.
  • ROI: Return on Investment, azaz a befektetésed megtérülése. Ez az a szám, amit nagyon figyelned kell, amikor marketingezel, vagy egy marketingessel dolgozol együtt. Ez mutatja meg azt, hogy a kampányokba belefektetett pénzen mekkora megtérülést hozott cégednek.
  • Visszapattanási ráta: Ezt az adatot az Analytics fiókodban fogod találni minden egyes oldalad esetén. Azt jelenti, hogy arra a bizonyos oldalra érkező látogatók hány százaléka hagyta el azt anélkül, hogy bármilyen más tartalmat, vagy oldalt megnézett volna. Például ha van egy hirdetésed, ahol egyik terméked eladásait szeretnéd növelni, de az emberek 70%-a visszapattan, akkor valamin változtatnod kell, vagy a hirdetésen, vagy a termékoldalon, mert a rajtuk lévő tartalom nem elég meggyőző, vagy nem a megfelelő embereket éred el a kampányoddal.
  • Landing page: Landing page-nek nevezzük azokat az egyedülálló oldalakat, melyek weboldaladtól függetlenek, a menü rendszeren, és más linkeken keresztül nem érhetőek el. A landing oldalak célja egy-egy ajánlat részletes bemutatása és az ajánlat igénybevételéhez szükséges feltételek biztosítása (például egy feliratkozási űrlap, vagy egy gomb a vásárláshoz) Azért hasznos, ha a hirdetéseid 1-1 landing oldalra vezetnek a weboldalad helyett, mert itt az érdeklődők figyelmét nem vonja el semmi más, nem kattinthatnak el máshová, csak erre koncentrálhatnak.
  • CTR: Jelentése Click Through Rate, azaz átkattintási ráta. Azt mutatja, hogy a hirdetésedre  hány százalékban kattintanak az emberek. Ha például 6000 embernek jelent meg eddig a hirdetésed, és 60-an kattintottak rá, akkor a CTR csak 1%.
  • CPC: Ez a kifejezés szorosan kapcsolódik a CTR-hoz. Jelentése Cost Per Click, azaz az egyes kattintásokért fizetett összeg.

ebook cover

Ha részletesen elolvastad a cikket, akkor olyan tudással gazdagodhattál, melyet a legtöbb cégvezető és vállalkozó megirigyel, hiszen így minden marketinges tárgyaláson toppon lehetsz, elkerülheted a félreértéseket, sőt, ellenőrizheted marketingeseid munkáját is.

Ha még többet szeretnél tanulni marketing témakörben, akkor töltsd le ingyenes ebookunkat, amiből elsajátíthatod a tökéletes Facebook üzleti oldal elkészítésének praktikáit, és számtalan bejegyzés ötlettel gyarapodhatsz, amivel organikus (bátran használhatom ezt a szót is, hiszen már ismered) forgalmat terelhetsz weboldaladra.

Tetszett? Oszd meg másokkal is az újonnan szerzett digitális marketing információkat!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Instagram
avatar
  Subscribe  
Visszajelzés

Tetszett ez a cikk? Oszd meg másokkal is!