1 évesek lettünk! – Ez történt velünk 2019-ben

rocketing 1 év

Tartalomjegyzék

Nagyon izgalmas és eseménydús éven vagyunk túl. 2019 rengeteg kihívást és lehetőséget tartogatott számunkra. Vállalkozásunk elején nem gondoltuk volna, hogy egy év alatt, ennyi minden fog velünk történni, és ilyen dinamikusan fogunk fejlődni. December elején lett marketingügynökségük egy éves, így ez a cikkünk arról fog szólni, hogy mi történt velünk ez alatt az idő alatt. Tekintsünk együtt vissza ez év történéseire.

Az évünk számokban:

  • 35 ügyfél (33 hazai, 2 külföldi)
  • 74 különböző marketing projekt
  • Kb 200 futtatott kampány

Egy évvel ezelőtt…

2018 decemberében hagytuk ott mindketten előző marketing menedzser és business developer pozícióinkat, és akkor még kétségek között vágtunk bele saját marketing vállalkozásunkba. Míg mások szépen a teljes munkaidejű állásuk mellett építgetik birodalmukat, majd feladják állásukat ha már elegendő ügyféllel rendelkeznek, mi beleugrottunk a mély vízbe, és csak azután kezdtük el kiépíteni ügyfélkörünket, miután kiléptünk munkahelyünkről.

Bár biztosan ez a nehezebb út, az új évben már az összes erőforrásunkat saját vállalkozásunkra szerettük volna fordítani, ami az eddig elért eredményeket figyelembe véve jó döntést volt.

Rocketing marketing

Ilyen volt 2019 a Rocketing-nél

Azt büszkén kijelenthetjük, hogy az összes partnerünket és ügyfelünket hirdetések nélkül szereztük, ami elég ritka bármilyen induló vállalkozás esetében. Szerencsére az évek alatt felépített kapcsolati hálónk, marketing készségeink és üzleti tapasztalataink segítettek abban, hogy pár hónap alatt a nulláról magas szintre emeljük megbízásaink számát, míg novemberben elértük kapacitásunk szinte maximumát.

Rocketing marketing

Boldogok vagyunk, hogy kiemelt partnereink között tudhatjuk a Trivium könyvkiadót, az USA Medical-t, az Innonic-ot, az IThon.info-t, és a tenerifei Canary Green cégeket is.

Partnereinknek segítettünk a Construma Nemzetközi Építőipari szakkiállítás alatti marketingben, a III. Országos IT Megmérettetés tartalmainak készítésében, számos kezdő vállalkozás elindításában, munkaerő toborzásban, és előadások helyeinek betöltésében, a fenntarthatóság promótálásában, a teljesség igénye nélkül. Valamint kiadtuk első, de nem utolsó saját e-book tudásanyagunkat is!

2019 októberben pedig egy ideig külföldre költöztünk, hogy nemzetközi projektekkel is színesítsük portfóliónkat, és megismerkedjünk más országok marketingeseivel és az ő praktikáikkal.

Rocketing marketing

Mit tartogat a jövő?

Afelől semmi kétség, hogy 2020-ban is ugyanilyen kirobbanó energiával fogjuk folytatni munkánkat. Új ügyfelek, új partnerek és új lehetőségek garmadája áll előttünk, csupán döntéseinken függ, hogy milyen irányban indulunk el tovább.

2020-ban tervezünk új tudásanyagokat kiadni, videós tartalmakat készíteni, sokkal rendszeresebben cikket írni és posztolni a közösségi média oldalainkon. 🙂

Mi is beleestünk abba a helyzetbe, amikor a hóhért akasztják, hiszen a hirdetőnek nincs ideje saját kampányaira, és a tartalomkészítőnek nincs ideje saját bejegyzések írására, szóval ezen még van mit fejlesztenünk és változtatnunk. 🙂

Persze 2020 sem telhet el önfejlesztés nélkül, ezért továbbra is olvasni fogjuk a legjobb marketinges és üzleti könyveket, valamint kurzusokat és vizsgákat fogunk végezni.

Egy szó, mint száz, köszönjük szépen mindenkinek, aki biztatott minket ezen az úton, és hitt abban, hogy mi többre vagyunk képesek, mint amennyit pár éve elképzeltünk magunknak.

Nézd meg a többi cikkünket is: