Az iOS15 mindent felborít, amit eddig az e-mail konverziók méréséről tudtál!

iOS15

Tartalomjegyzék

Azt már marketingesként és marketinget alkalmazó vállalkozásként is megszokhattuk, hogy a Google és a Facebook folyamatosan változtat a saját algoritmusán, ami nagyban befolyásolja az eredményeket ezeken a felületeken. A gyakori és manapság jelentős mértékű változásokról nem állítanánk, hogy egyszerűbbé tették a marketing módszereket kihasználó cégek életét. Ha őszinték akarunk lenni, akkor inkább pont az ellenkezője történt.

Egyre bonyolultabbá válik a fiókok setupolása, egyre több beállításra és finomhangolásra van szükség, hogy a tevékenységek eredményét pontosan mérni tudjuk. Azoknak, akik csak most kezdik el cégük hirdetését, szinte mission impossible-nek tűnhet ez a sok beállítás.

A hirdetési platformok változásai mellett az Apple sem maradhat ki a felsorolásból, hiszen az elmúlt időszakban az általuk eszközölt és bejelentett újítások is eléggé felkavarták az állóvizet. Bár az iOS14-es rendszerükkel járó változások “csak” a Facebook hirdetések célzását és eredménymérését állították a feje tetejére, beleértve a Google Analytics méréseket is, az iOS15-tel már az e-mail marketing adatok pontossága is veszélybe kerül.

Az Apple iOS15 adatvédelmi újításai

ios15 változtatások

Az Apple 2021 Június 7-én jelentette be az új operációs rendszerük, az iOS15, által nyújtott változtatásokat. A megszokott frissítések és design újragondolások mellett viszont van a listában több olyan elem is, amin megakad a marketing-centrikus üzletemberek szeme.

Mail Privacy Protection – E-mail adatvédelem

Az iOS15 olyan haladó adatvédelmi beállításokat is tartalmazni fog, mint például a Mail Privacy Protection, ami lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy elrejtsék a személyes adataikat a harmadikfél e-mail küldő rendszerek elől.

Igen, jól olvastad, az Apple a hirdetésekhez fűződő aktivitások elrejtése után most az e-maileket vette célba. Amint a felhasználó beállítja a mail aktivitás védelmét, az eszköz minden egyes beérkező emailnél automatikusan betölti a CSS-t és a képeket, így a hírlevélküldő rendszer ezt úgy könyveli el, mintha a címzett szándékosan nyitotta volna meg az üzenetet.

Ennek eredményeképpen a hírlevélküldő rendszerben meg fog emelkedni a fals pozitívok aránya és az egyes hírlevelek és e-mail kampányok megnyitási aránya megemelkedik.

Ezért is annyira fontos, hogy folyamatosan informálódjunk a marketing fejleményekről, hiszen ha nem olvasunk utána az ilyen változásoknak, mint például az Apple eszközök által indukált magas megnyitási arány, téves következtetéseket vonhatunk le a statisztikákból. Még mielőtt nagyon megörülnél a váratlan kirobbanó eredménynek, nézz utána, hogy az iOS15 elérhető-e már az Apple vásárlók részére!

IP cím elrejtése

m elrejtése ios15

A Mail Privacy Protection ezen felül a címzett IP címét is elrejti a harmadikfél hírlevélküldők és analitikai szoftverek elől, így azok nem lesznek képesek behatárolni a személyek lokációját.

Hide My Email funkció

A harmadik nagy változtatás, ami az e-mail marketinget érinti, az a Hide My Email funkció, ami lehetővé teszi az Apple felhasználók számára, hogy random generált e-mail címet használjanak. A generált e-mail címre érkező üzenetek továbbításra kerülnek a felhasználó Apple fiókjához használt e-mail címre, így ő megkapja az üzeneteket, viszont ez megfosztja a hírlevél küldőket attól, hogy statisztikákat állítsanak össze a feliratkozók/felhasználók/előfizetők által használt e-mail szolgáltatókról.

Az iOS15 változások hatása az e-mail marketingre

Az iOS15 további adatvédelmi lehetőségei miatt az e-mail marketinget alkalmazó vállalatok a következő akadályokba fognak ütközni:

  • Minden iOS15 felhasználó automatikusan e-mail megnyitóvá válik.
  • Nem lehet szegmentálni a közönséget e-mail megnyitás alapján, így megszűnik az iOS felhasználók retargetálása eme paraméter alapján.
  • Nem lehet lokáció szerint szegmentálni, vagy statisztikákat levonni az iOS felhasználók lokációja alapján.
  • Nem lehet következtetéseket levonni a használt e-mail szolgáltatókról a random generált email címek miatt.

Még mielőtt minden reményt feladnál, beszéljünk a megoldásokról…

email marketing edm

Tudjuk, hogy elsőnek elég kilátástalannak tűnik a helyzet, de ne ess pánikba! Van megoldás, csupán egy kis stratégiai változtatásra van szükség!

Nagyobb hangsúly az átkattintási és konverziós arányra

A megnyitási arány valóban egy fontos adat, viszont ami még ennél is mérvadóbb, az az átkattintási arány és a konverziós arány. Ugyanúgy, mint a hirdetéseknél, hiába látják sokan a kampányod, ha az nem győzi meg őket arra, hogy átkattintsanak vagy vásároljanak, akkor nem éri el a kampány a célját.

Az e-mailjeid hatékonyságának mérése érdekében ezért elkerülhetetlen, hogy nagy hangsúlyt helyezz az átkattintási arányra. Ennek növelése nemcsak azért jó, mert több ember fogja megtekinteni a tartalmat, ahová vezetni szeretnéd őket. Hanem azért is, mert Te, mint e-mail küldő, jobb értékelést fogsz kapni és alacsonyabb százalékban kerül majd a leveled a spam vagy promóciós listára.

Viselkedés-alapú automata e-mail kampányok

Még mindig manuálisan küldöd ki az összes hírleveledet a feliratkozóidnak? Még mindig a legfőbb e-mail stratégiád az, hogy addig küldöd az időzített hírleveleket, amíg az illető meg nem unja és csinál valamit a weboldaladon, vagy le nem iratkozik? Nem is tudod, hogy mennyi fölösleges munkát végzel és mekkora lehetőségtől fosztod meg magad!

Mivel az iOS15 miatt nem fogod tudni újra becélozni azokat az Apple felhasználókat, akik nem nyitották meg az e-mailedet, így elveszted annak a lehetőségét, hogy ez alapján új ajánlatokkal, más kommunikációval keresd fel őket.

De ne keseregj, hiszen ez elhozza annak a stratégiai váltásnak az idejét, amit lehet, hogy már hamarabb meg kellett volna lépned. Itt az ideje, hogy átállj a viselkedés alapú e-mailekre, amik akkor kerülnek automatikusan kiküldésre, amikor a feliratkozó/előfizető/felhasználó valamilyen tevékenységet végez el webáruházadban, vagy felületeden.

  • Most adta le első vásárlását? – Adj neki tippeket, hogyan használja a terméket/szolgáltatást, hogy biztosan elégedett legyen.
  • Most adta meg az email címét? – Gratulálj neki a döntéséhez, mutatkozz be, mutasd be, hogy mi a célod.
  • Lemondta az előfizetést? – Kérdezd meg, hogy mi volt a probléma, hogy fejlődni tudj.
  • Letöltött egy ebookot? – Küldj neki még több hasznos információt releváns témában.
  • Termékeket tett a kosárba, de nem véglegesítette a rendelést? – Küldj neki egy egyedi ajánlatot pár nappal később.

Fókuszálj a retencióra és az ügyfélelégedettségre

Bár az iOS15 felhasználók személyes adatait eldughatja előled az eszköz, de ha jó kapcsolatot ápolsz a közönségeddel, akkor megkérheted rá őket, hogy ők ezt mégis adják meg Neked önszántukból. Igaz, hogy nem egyszerű feladat, hiszen a mai világban már mindenki meggondolja, hogy hová írja be a nevét és a valódi e-mail címét és hova nem, ez mégis kivitelezhető, ha valódi értéket szállítasz számukra.

A legtöbb online felhasználó tudja, hogy ma már a személyes adat olyan értékes, mint az olaj, ezért óvatosan kell bánni vele. De a tapasztalat azt mutatja, hogy egyáltalán nem hezitálunk ezeket kiadni akkor, ha megbízunk valakiben és jó a kapcsolat közöttünk. Jó kapcsolatot márpedig cég és vásárló között is ki lehet építeni, csupán ember-centrikus megközelítésre van hozzá szükség.

Konklúzió

Láthatod, hogy az e-mail marketing nem fekete-fehér és nem csak annyiból áll, hogy manuálisan összeállított broadcast hírleveleket küldünk a feliratkozóknak, majd újra megkeressük őket, ha az első nem keltette volna fel az érdeklődésüket.

A marketingben az a szép, hogy mindig lehet találni más megoldást a problémáinkra és a céljainkhoz, még akkor is, ha sokszor úgy tűnik, hogy minden ellenünk dolgozik.

Ha szükséged van egy tapasztalt csapatra, akik kitalálják helyetted az e-mail marketing stratégiád és el is készítik az üzeneteket helyetted, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot!

Nézd meg a többi cikkünket is: